A Bonyolult egy banda című regény Maros Edit #bonyolult sorozatának a második kötete, amelyre én már nagyon kíváncsi voltam, hiszen néhány hete annak, hogy a sorozat nyitó kötetét, a Bonyolult egy csajt elolvastam. Az első részt imádtam és a befejezése miatt, nem is volt kérdés számomra, hogy mi lesz a következő olvasmányom.
Röviden a könyvről:
A történet néhány héttel azután folytatódik, hogy Bálint elköltözött. Adél maga alatt van, hiszen a fiú semmi életjelet nem ad magáról, a szülei pedig elküldték egy sítáborba, ahová a lány egyáltalán nem szeretett volna elmenni. Az élete hatalmas fordulatot vesz, hiszen az ősellensége, Kitti személyében találja meg a segítséget. Vajon Kitti csak önző okokból segít Adélnak vagy valójában kezdi megkedvelni a lányt?
Bonyodalom, csalódás, remény, szerelem, pasik, csajok és sok sok érzelmem várja az olvasókat a #bonyolult második kötetében is!
Véleményem a könyvről:
Az első rész kissé szomorkás és váratlan lezárása után én már nagyon izgatott voltam, hogy hogyan is alakul Adél és a többiek élete. A kötet elején még Adél, Bálint után lógatta az orrát, ami megértek. Az első szerelmet nehéz feldolgozni és elfelejteni. Viszont szerencsére nem tudott túl sokáig szomorkodni Adél, hiszen mindig történt vele valami váratlan és izgalmas. A szülei látták, hogy nem stimmel valami Adéllal és felszerették volna vidítani, ezért elküldték őt egy sítáborba. Sajnos ez (sem) alakult a legjobban Adél számára, de abból az okból még is egy fontos jelenet volt ez a könyvben, hogy itt kezdett el nyitni egymás felé Adél és Kitti. Bevallom őszintén, hogy első részben ki nem állhattam Kittit, de a második kötetben már sokkalta inkább nyíltabb volt és több mindent meglehetett róla tudni. Még most sem a kedvenc szereplőm, de az mindenképpen szimpatikus a számomra, hogy pozitív irányban változott a lány karaktere.
A könyvben egy kicsit szomorúan olvastam azokat a sorokat, ahol Bálintról volt szó, mert úgy érzem sokat változott. Somát én nagyon kedvelem és sajnáltam őt, amiért Adél csak kihasználta. Én azt az elvet vallom, hogy legyünk őszinték egymással. Ha elmondta volna Adél, hogy mi a helyzet, akkor Soma biztosan segített volna neki. Ezzel szemben hülyíteni a másikat nem szép dolog. Nem csak a lányok érzékenyek ám. :/
Emiatt egy kicsit csalódtam Adélban, de aztán belátta, hogy a hazugságok nem jók és csak még több bajt okoznak. Pont emiatt volt élethű a könyv, ami miatt nagyon tetszett a történet, még ha a szereplők cselekedeteivel nem is voltam teljesen kibékülve.
Soma mellett akit még nagyon kedveltem az Ádám volt. Mint egy randiguru, össze szeretné hozni Bálintot és Adélt. Szerintem nagyon aranyos srác. :)
A második kötet címe miatt már sejtettem, hogy zenélésnek és a bandának kulcsfontossága lesz a könyvben, és jól gondoltam. Adél beállt egy bandába, ami véleményem szerint nagyon klassz és engem is érdekelt már kamaszként is a dobolás.
Adél rengeteget változott az első kötethez képest. Én szerettem a visszahúzódó, csendes és kissé furcsa Adélt is, de most meg kell majd barátkoznom a nyíltabb és "menőbb" Adéllal is, aki egy bandában dobol, a suli legnépszerűbb lány a barátnője és az iskola egyik leghelyesebb srácával jár. Hmm...szokatlan, de örülök Adél boldogságának és alig várom, hogy olvashassam a harmadik részt!
Ki szeretném emelni a kedvenc jelenetemet, amelynek főszerepében Tomi állt, mint énekes! Nagyon kedvelem Tomi karakterét és megérdemelte, hogy végre megmutathassa a tehetségét. Bízok benne, hogy a következő kötetben még többet fog majd szerepelni, mert igazi színfolt a regényben a karaktere. :)
NAGYON TETSZETT! 💙
Hány csillagot érdemel tőlem?
🌠🌠🌠🌠🌠/5
Kedvenc idézeteim:
"Bár igyekezett nem túl sokat gondolni rá kint Németországban, ahogy hazaért, újult erővel tört rá a lány emléke, a hajának illata, az állandóan zavarba jövős pirulása…. és szerette volna ismét közel érezni magához."
"Elvégre ha Bálintba bele bírtam szeretni azok után, hogy azelőtt ki nem állhattam és felszínes bunkónak tartottam, Kittiről is megváltozhat a véleményem, nem igaz?"
"Soma bezzeg nagyon élvezte mind a chipset, mind a filmet, jóízűen csámcsogott, és nyerítve röhögött a poénokon, csapkodta a térdét – néha még az enyémre is rácsapott nagy lelkesedésében."
"– Az ilyen művészlelkű embereket, mint te meg én, sokszor nem érti meg a környezet. De ha ápoljuk a belénk szorult tehetséget, és segítünk neki utat törni, igazán boldog élet várhat ránk is."
A könyv adatai:
Író: Maros Edit
Cím: Bonyolult egy banda
Sorozat: #bonyolult 2.
Műfaj: Ifjúsági
Kiadó: Menő Könyvek
Oldalszám: 256 oldal
Megjelenése: 2021
Fülszöveg:
Minden olyan #BONYOLULT. Adél körül minden összekuszálódik, és amikor már azt hinné, hogy nem lehet fokozni, rájön, hogy ebben jó nagyot tévedett! Egy szörnyű sítábor, egy borzalmas Valentin nap és egy katasztrofális iskolai bál után mi jöhet még? De hogy is lehetne könnyű az élet, ha az ember szerelme felszívódik, a legjobb barátjával összeveszett, a csajok továbbra sem rajonganak érte, és begyűjt egy szobafogságot is.
Maros Edit a nagy sikerű Hűvösvölgyi suli-sorozat után ezzel a sodró humorú és nagyon is életszagú regénnyel tér vissza, hogy egy jó olvasmánnyal könnyítsen a #BONYOLULT kamaszéveken.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése