2020. jún. 10.

Terasz könyvtárban jártam! (Június)

Sziasztok!

Nagy örömömre, végre több hónap után kinyitotta a kapuját az egyik kedvencem helyem, a könyvtár. Igaz, hogy sajnos még jelenleg nem lehetett fölmenni a könyvtárba, ennek ellenére nagyon élveztem így is a könyvtárazást. :)
A könyvtárunk Facebook oldalán láttam pár nappal ezelőtt, hogy terasz könyvtárat fognak tartani, amelynek igénybevételéhez elsősorban egy űrlapot kellett kitölteni. Ezen az űrlapon meg kellett adni a teljes nevet, telefonszámot és e-mail címet. Majd ezután 5 db könyv címét lehetett írni, amelyet szeretnél kikölcsönözni. Ha pedig nem volt konkrét elképzelésed, hogy mit szeretnél olvasni, ezesetben volt egy olyan lehetőség, hogy műfaji meghatározást írtál csupán. Ez alapján pedig a kedves könyvtárosok összeállítottak neked egy csomagot. Én az utóbbi lehetőséggel éltem, mert nagyon izgalmasnak találtam. :)
Én az alábbi kedvelt műfajokat adtam meg:
krimi, fantasy, klasszikus, ifjúsági regény, történelmi romantikus.
Izgultam, hogy ezek közül vajon milyen műfajú könyveket kapok majd és végül ezzel a hatalmas pakkal tértem haza. 😁
A könyvtárosunk mivel jó régóta ismer, tudja, hogy az ifjúsági regényeket nagyon szeretem, ezért ő egy ifjúsági regényekből álló csomagot állított nekem össze.
Janne Teller: Semmi
Janne Teller: Minden
Anna Todd: Miután sorozatának első négy része.
Meglepődtem a választott könyveknek és remélem, hogy tetszeni fognak majd.
Mivel volt kikészítve egy polc, amelyről lehetett válogatni, én plusszba kikölcsönöztem Baráth Viktória: Első tánc című regényét is.
Szeretném megköszönni a kedves könyvtárosoknak, hogy mindezeket megtették értünk és nem hagyták olvasmány nélkül a hű könyvtárba járókat. ☺️
A Terasz könyvtárat nagyszerűen megoldották, mert lehetett választani időpontot is, hogy ki mikor szeretne elmenni a kikölcsönzött könyvekért. A vírusra is gondoltak természetesen, így kézfertőtlenítő is volt. Egyszerre egy ember mehetett be a földszintre. Előttem egy idősebb hölgy volt, de nyugodtan tudtam várakozni kint a teraszon, ugyanis volt kikészítve asztal, szék és újságok is. Maszkot is viselt mindenki, és kellő távolságot is megtartottuk. 
Én tényleg nagyon örülök, hogy ellátogattam a terasz könyvtárba! Jó volt látni és beszélgetni egy kicsit a könyvtárosokkal. :)
Nálatok volt hasonló lehetőség a közeli könyvtárban? 
Remélem, hogy hamarosan a könyvtárak is visszatérhetnek a normál kerékvágásba. :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Allen Carr: Jó cukor, rossz cukor 🍩/🍎

 Vess véget cukor és szénhidrát függőségednek!  Számomra ez a könyv nagyon hasznos olvasmány volt, hiszen már gyerekkorom óta függője vagyok...