2020. jún. 7.

Anna Cima: Tokióban ébredek + 5 érdekesség a japánokról

Anna Cima: Tokióban ébredek című regénye igazán furdalta a kíváncsiságomat, mert mint a cím is mutatja, a történet Japánban játszódik. Japán mindig is közel állt hozzám, amely az animék és mangák iránti rajongásomnak köszönhető. Ez az ország mindig különleges helyet fog elfoglalni a szívemben. :)
Forrás: Saját kép

Röviden a könyvről:

A történet főszereplője egy fiatal lány, Jana. Jana 17 éves és valóra válik az álma, hiszen Tokióba utazhat. Azonban a boldogsága nem marad felhőtlen, hiszen a lány egy varázslatos kör fogja lesz. Vajon megtalálja a haza vezető utat? Ami pedig még ennél is fontosabb: Önmagát megtalálja-e valaha?


A véleményem a könyvről:

Izgatott voltam, mert mangákon kívül még sosem olvastam ezidáig olyan regényt, amely Japánban játszódott volna. Bevallom őszintén, hogy a fülszöveg alapján én egy laza, iskolás regénye számítottam. Viszont teljesen meglepett a könyv, mert sok komoly témát dolgozott fel az írónő, úgy, hogy a komolyság ellenére szórakoztató is volt egyben a történet. A könyvben megtalálható bizonytalanság, amellyel lássuk be nagyon sokan küzdenek. Kifejezetten tetszett a könyvben, hogy felváltva ismerhettük meg Jana fiatal és már idősebb, fősulis életét és személyiségét.
Forrás: Thegate12
Az én kedvenc részeim azok a fejezetek voltak, amelyek Jana fiatal korát mutatták be. Izgalmasnak tartottam azt, hogy a Sibuja negyedből nem tud szabadulni és akárhová indult, végül mindig Hacsikó szobránál találta magát. Eközben senki nem látta a lányt, keresztül nézték rajta. Viszont ennek pedig az volt az előnye, hogy nyugodtan tudta figyelni a japán embereket, mint például főzés közben. Ezek a részek azért tetszettek, mert ha én is hasonló helyzetben lennék, nem ülnék egy helyben, hanem felfedezném a környezetet és biztosan sok újdonságot is tudnék tanulni a japánok mindennapi életviteléből.
Mint említettem már nektek, a könyvben megismerhetjük Jana 24 éves énjét is, aki immár japánológiát tanul Prágában. A tanulás közben azért küzd, hogy elnyerhesse a Tokióba szóló ösztöndíjat. Ezek a fejezetek is igen érdekesek voltak a számomra, mert sok szereplőt megismerhettünk, akik mind egytől egyig egyéniségek voltak. Imádom ha egy regényben nem csak a történetre helyezi a hangsúlyt a szerző, hanem kellő figyelmet fordít a szereplők személyiség és jellem fejlődésére is.
Mivel Jana cseh lány, a szőke haja miatt nem volt könnyű beilleszkednie egy más kultúrába, ami a most zajló rettenetes világban is igen aktuális. Más bőrszín, hajszín és szemszín miatt elítélni és másnak gondolni valakit, szerintem a világ legidiótább dolga és csak saját magát minősíti az ember, ha ilyesmiken megakad a szeme. Barna, fehér, kreol, fekete, sárga... Ezek csak színek és semmit sem változtatnak az emberen. Nem lesz senki sem több vagy kevesebb. Az számít ami belül van, az sokkal fontosabb.

Kedvenc idézetek:

"És amikor visszatérek, tuti, hogy találkozom is önmagammal. És akkor már nem eltévedt gondolat leszek. Hanem megtalált gondolat. Ami mindenképpen pozitív. Addig még rengeteg időm lesz. "

"Ha már olvasok, sokáig akarok olvasni. Nem fél óráig. Egész nap olvasni akarok."


Hány csillagot érdemel tőlem? 🌟🌟🌟🌟🌟/5

A könyv adatai:
Író: Anna Cima
Cím: Tokióban ébredek
Műfaj: Fejlődésregény, misztikus
Kiadó: Metropolis Media
Kiadási év: 2020
Oldalszám: 400 oldal

Fülszöveg: 

Amikor a tizenhét éves Jana álma teljesül, és Tokióba utazhat, legszívesebben örökre ottmaradna. Hamarosan rájön, hogy egy ilyen kívánságnak beláthatatlan következményei lehetnek, ugyanis egy varázslatos kör foglyaként a forgalmas Sibuja negyedben találja magát.
Amíg Jana fiatal énje a város utcáit rója, meglepő helyzetekbe keveredik, és a hazafelé vezető utat keresi, a huszonnégy éves Jana japanológiát hallgat Prágában, Tokióba szóló ösztöndíjért küzd, és egy felsőbb éves diákkal együtt törik a fejüket egy japán novella fordításán. A novella szerzője, a sokáig elfeledett Kavasita sokkal nagyobb hatással lesz az eseményekre, mint arra bármelyik Jana számítana…
Olvasmányos és friss, fiatalos lendületű regény az útkeresésről, a valóság összetettségéről és egy valóra vált álom kockázatairól.
Megtetszett? Itt rendelheted meg KATT

A könyvajánlóm végén pedig szeretnélek titeket meglepni 5 érdekességgel a japánokról! 

#1.  Az iskolai tanév április 1-jén kezdődik, és trimeszterekre van bontva.

#2. Japánban a kutyák és a macskák is lehetnek állomásmesterek.

#3. Az esővíz elvezető csatornák olyan tiszták náluk, hogy halak úszkálnak bennük.

#4. Egyes kávéházakban baglyokkal beszélgethetünk, miközben a kávénkat isszuk. 

#5. Japánban a fekete macska szerencsét hoz! ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Allen Carr: Jó cukor, rossz cukor 🍩/🍎

 Vess véget cukor és szénhidrát függőségednek!  Számomra ez a könyv nagyon hasznos olvasmány volt, hiszen már gyerekkorom óta függője vagyok...