2021. máj. 15.

Sydney Scott: Szélhámos szerelem (Szélhámos 1.) 🎥🎬

 Sydney Scott: Szélhámos szerelem című regénye, a Szélhámos trilógia első része, amelynek szerzője Fejős Éva. A Szélhámos című sorozatát álnéven írta az írónő, amely hozta az író jól ismert szórakoztató és humoros stílusát és persze a jó öreg romantika sem maradhatott ki a sztoriból. 💕



Röviden a könyvről: 

A történet főszereplője Bora, a fiatal manikűrös és sminkes lány. Bora sok mindenen átment, a szerelmi csalódástól kezdve egészen az anyagi problémákig. Ám, a sok negatívum ellenére Bora kitartó és céltudatos, így mindenképpen szeretné a saját körmös vállalkozását újból felpezsdíteni. A lány így elvállalt egy mellékállást egy tévé stúdióban, ahol sminkesként dolgozott. Kissé egyhangúan, de nyugalomban teltek a lány napjai, míg nem kapott egy telefonhívást, amely után Bora élete fenekestül felfordult. A lány munkát kapott egy tévé reality műsorban, amelyben a híres és titokzatos Somlay Ariel, világhírű teniszező barátnőjét kell alakítania. Vajon van valós érzelem is Ariel és Bora kapcsolatában vagy csak a nézettség miatt megjátszották magukat? Bora semmiképpen sem, hiszen az ő érzelmei valósak voltak. Na és Ariel érzelmei valósak vagy a tenisz mellett a színészetben is tehetséges a férfi? 


Véleményem a könyvről: 

Bevallom őszintén, hogy most nem olvastam el a könyv fülszövegét, így számomra meglepetés volt a történet. Bár azt tudtam, hogy egy new adult sztorit fogok olvasni, de arra nem számítottam, hogy a főszereplők egy reality műsor főszereplői lesznek. Nagy újdonság volt az olvasási élményemben a sztori mozgató rugója, ugyanis még nem volt alkalmam hozzá hasonló könyvet olvasni. Sőt, tévében is csak nagyon régen láttam pár hasonló műsor egyes epizódjait. Kifejezetten érdekes volt belelátni a kulisszák háta mögé és meglepő volt a számomra, hogy az igazából teljesen valósághűnek tűnő életek mennyire meg vannak rendezve és egyes reality műsor főszereplőnek milyen sok szabályt kell betartaniuk. Gyanítom, hogy ez a valóságban is hasonlóképpen van, hiszen így még nagyobb nézettséget tudnak produkálni a tévések. 

A főszereplők közül Borát tudtam igazán megkedvelni, hiszen egy nagyon kitartó és ambiciózus lány, akinek hatalmas szíve van. Ariel számomra túlságosan titokzatos volt és nem tudtam eldönteni, hogy vajon mi is az igazi célja. Az érzelmeit is jól titkolta Borával kapcsolatban. Bora családját én kedveltem, mert mind egyéniségek voltak. A nagyszülei pedig nagyon jó fejek és fiatalosak voltak, így ők voltak a kedvenc mellékszereplőim a regényben. A sztori nagyon jól indult és igazán szórakoztató volt olvasni. Tetszett Ariel és Bora közötti kapcsolat, viszont számomra túl gyors volt, ahogy a kapcsolatuk a kamerák háta mögött már jóval szenvedélyesebb lett. Szerettem volna több romantikus fejezetet olvasni, viszont így is nagyon szórakoztató és kellemes olvasmány volt a számomra. Tetszett, hogy az írónő bele vitt egy kis csavart a sztoriba az akt fotóval kapcsolatban és igazán kíváncsi vagyok, hogy ki lehet az a bizonyos elkövető aki a testisértést elkövette. A vége pedig igazán felcsigázott és kerestem a további oldalakat, de sajnos véget ért a könyv! Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra és bízok abban, hogy a trilógia további köteteiben több mindent lehet megtudni Arielről. 

Ajánlom minden new adult történet kedvelőnek és mindenkinek aki szereti a fiatalos, lendületes és szórakoztató olvasmányokat! :)


Köszönöm szépen az élményt Fejős Évának! 💕

Hány csillagot érdemel tőlem? 

🌠🌠🌠🌠/5 

Kedvenc idézeteim:

"– Talán még nem igazán nőttem fel, mégis úgy érzem, hogy összes általam ismert pasiénál érettebb a gondolkodásom."


"Másrészt szétesel, ha olyasmire figyelsz, ami nem visz előre."


"– A teniszben a férfiaknál az elsők között, mondjuk az első tízben vagy inkább az első ötvenben nagyon kevés a különbség. Ha jól készültél fel, akkor minden fejben dől el: mennyire vagy jó lelkiállapotban, mennyire tudsz koncentrálni, erős vagy-e mentálisan, képes vagy-e hinni abban, hogy te vagy a legjobb." 


A könyv adatai:

Író: Sydney Scott / Fejős Éva 

Cím: Szélhámos szerelem 

Sorozat: Szélhámos 1. 

Műfaj: New adult, romantikus 

Kiadó: Erawan Kiadó

Oldalszám: 302 oldal 

Megjelenése: 2018 

Fülszöveg: 

A huszonhárom éves Bora a sminkes munkáján keresztül kerül be egy nagyszabású show-ba, amelyben a világranglista előkelő helyén álló teniszező barátnőjét kell alakítania. Mivel könnyűnek látszik kamubarátnőként eltöltenie néhány hetet, és az így keresett pénzből ki tudná fizetni a szépségszalonjára felvett hitelt, belevág. Csakhogy a teniszező Arielnek is megvan az elképzelése a kapcsolatról, nem is beszélve Bora szüleiről, ex tévébemondó-táncdalénekes páros nagyszüleiről és a barátairól. Bajba sodorja a lányt egy régi fotó, egy exbarát, és egy nyúlcsalád, amely váratlanul a tulajdonába kerül. 


Megtetszett? Itt megrendelheted -> Szélhámos szerelem 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Allen Carr: Jó cukor, rossz cukor 🍩/🍎

 Vess véget cukor és szénhidrát függőségednek!  Számomra ez a könyv nagyon hasznos olvasmány volt, hiszen már gyerekkorom óta függője vagyok...