Frances Hodgson Burnett híres regénye A kis lord számomra fantasztikus olvasási élmény nyújtott és hatalmas kedvencemmé vált. Ezért mindenképpen szerettem volna elolvasni A padlásszoba kis hercegnőjét is.
Röviden a könyvről:
A padlásszoba kis hercegnője főszereplője Sarah, aki eddigi gyermekkorát Indiában töltötte, ám az édesapja úgy döntött, hogy egy angol leánynevelőintézetben fog tovább tanulni. Saraht mindenki szereti, hiszen fantáziadús, okos és úgy viselkedik, akár egy hercegnő. A kislánynak sok minden átkellett élnie. Vajon megbírkózik Sarah a nehézségekkel?
Véleményem a könyvről:
A történet elején még csupa jó dologról, boldog pillanatokról olvashattam. Megismertem Saraht, aki nagyon okos, kreatív és kedves kislány volt. Voltak pillanatok, amikor kicsit soknak éreztem a személyiségét és azt, hogy hercegnőnek képzelte magát, de a kedvessége és a jószívűsége annyira meghatott, hogy hamar sikerült a szívembe zárnom nekem is a kislányt. Persze mint, minden történetben itt voltak negatív szereplők, aki próbálták megkeseríteni a főszereplő életét. A nevelőintézet igazgatója kiváltképp unszimpatikus volt a számomra, akit csak a pénz érdekelt és érdekből tett szinte mindent. Így hát amikor megtudta, hogy sosem fogja megkapni azt a vagyont Sarah édesapjától, amire számított, megtett mindent, hogy megkeserítse Sarah életét. Elvett tőle mindent és szolgává tette, így a kis hercegnőnek egy padlásszobában kellett élnie. Bevallom őszintén, hogy bár a kötet eleje kellett volna jobban tetszeni, hiszen ott minden szép és jó volt, valahogyan engem még is inkább a regény második fele fogott meg. Nagyon sajnáltam a kis Saraht, hogy ennyi szomorúságon kellett keresztül mennie, viszont csodálatra méltó, hogy milyen jó barátjai voltak a lánynak. Mindegyikőjüket imádtam és úgy gondolom, hogy nélkülük talán Sarahnak sem lett volna ilyen nagy ereje túlélnie a lelki fájdalmait és azt, hogy nagyon szegény körülmények közt élt és éhezett. Nagyon szomorú voltam azoknál a fejezeteknél, amelyeknél arról lehetett olvasni, hogy Sarah és még sok-sok kisgyerek egy száraz kenyérhéjnak is örült volna..
De a vége kárpótolt mindenért és csodálatos, megható könyvként fog megmaradni örökre az emlékezetemben.
Annyira érzelem volt ebben a kis könyvben és oly sok szeretet, hogy legszívesebben minden gyerek és felnőtt kezébe nyomnám a könyvet, hogy "Tessék elolvasni. Jót tesz. Boldogságot és örömet lelsz benne ha elolvasod."
IMÁDTAM! 💓
Hány csillagot érdemel tőlem?
🌠🌠🌠🌠🌠/5
Kedvenc idézeteim:
"– Minden vonásomat az emlékezetedbe akarod vésni, kicsi Sara? – kérdezte apja, a kislány fejét cirógatva.
– Jól ismerem én minden vonásodat. Nemcsak az emlékezetemben őrizlek, a szívemben is."
"Megeshet, hogy az ember keze üres, de a szíve sosem az, annak mindig van mit adnia: jó, meleg, kedves dolgokat, segítséget, vigaszt, derűt, nevetést – és olykor a vidám, kedves nevetés a legjobb ellenszere minden bajnak."
A könyv adatai:
Író: Frances Hodgson Burnett
Cím: A padlásszoba kis hercegnője
Műfaj: Gyermekkönyv
Kiadó: Manó Könyvek
Oldalszám: 252 oldal
Megjelenése: 2020
Fülszöveg:
A romantikus regény hőse Sara, egy kedves, szeretetreméltó és dús fantáziával megáldott kislány, aki egy angol leánynevelőintézetben tanul. Édesanyja után váratlanul elveszíti édesapját is, s az addigi jómódból belecsöppen a teljes szegénységbe: ahol addig a tanulók dísze volt, ott szolgasorba kerül, kegyelemkenyéren élhet tovább. A kislányt belső gazdagsága, a mások iránti szerető részvéte, valamint különleges képzelőereje segíti át a megaláztatások hosszú során: Hercegnőnek hiszi magát, s úgy gondolja, hogy egy hercegnőnek béketűrőnek, jószívűnek kell lennie, s így is él. Új barátokra tesz szert, és csodás eseményeket él át, melyek később életének gyökeres megváltoztatását eredményezik.
Az amerikai írónő neve nem ismeretlen hazánkban. Sok műve – pl. A titkos kert – több kiadásban jelent meg, műveiből filmek, színdarabok készültek, amelyek sok generációnak szereztek már nemes szórakozást.
Megtetszett? Itt megrendelheted -> A padlásszoba kis hercegnője
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése