Először is szeretnék mindenkinek Boldog új évet kívánni! A 2022-es évem főként munkával és tanulással telt, ezért a kedvenc elfoglaltságomra, az olvasásra kevés időm jutott. De most már megtanultam, hogy hogyan osszam be jól időmet, így bízok benne, hogy idén sok könyves tartalommal tudok majd jelentkezni nektek a blogomon.
2022 legutolsó és egyben a legkedvesebb olvasmányom, Rosalba Troiano: 20 rendkívüli lány, aki megváltoztatta a világot című könyve volt. A molyon találkoztam elsőként ezzel a könyvvel, amelynek a borítója rögtön elvarázsolt. Majd mikor elolvastam a fülszövegét úgy éreztem, hogy nekem el kell olvasnom a történetét. Nőként rengetegszer tapasztalom azt, hogy még a mai világban is gyakran elnyomnak és kevesebbet gondolnak rólam, valamint a képességeimről, csupán azért mert "lány" vagyok. Ha a mai világban többen is ezt érezzük, milyen lehetett több tíz vagy esetleg 100 évvel ezelőtt a lányok helyezete? Ez a könyv 20 olyan lány történetét mutatja be, akik kiemelkedőek voltak valamiben, álmaik voltak és nem féltek azokat valóra váltani.
A kötetben az alábbi 20 rendkívüli lány történetét ismerhetjük meg:
- Anna Pavlova
- Frida Kahlo
- Edith Piaf
- Audrey Hepburn
- Wilma Rudolph
- Mária Sibylla Merian
- Amelia Earhart
- Jane Goodhall
- Valentyina Tyereskova
- Coco Chanel
- Tamara de Lempicka
- Mary Anning
- Ada Lovelace
- Marie Curie
- Hedy Lamarr
- Maria Montessori
- Jane Austen
- Agatha Christie
- Emmeline Pankhurst
- Malála Júszafzai
Személyes kedvencem Agatha Christie, Frida Kahlo és Coco Chanel története volt, de a többi rendkívüli lány életútját is örömmel olvastam el. Bevallom volt néhány lány akikről most hallottam először, ami miatt kicsit szégyellem magamat. Viszont most már örökre az eszembe véstem a kötetben szereplő 20 fantasztikus lány nevét.
Agatha Christie |
Coco Chanel |
Frida Kahlo |
Kedvenc idézeteim:
"– Hattyú leszel, Anna! A világtörténelem legszebb táncát alkotom meg neked! Tele lesz szerelemmel, szenvedéllyel, szépséggel és tragédiával! Már látlak is: egy szelíd és fenséges hattyú, fehérbe öltözve, a sötét ég előtt, amelyre örök éjszaka borul. Aki látja, többé nem felejti el, megígérem!"
"Olyannak festettem le az arcom, amilyennek én láttam magam: ragyogó fekete szemek, dús szemöldök, amelyek középen összeérnek… Talán nem voltam szép, de jellegzetes volt az arcom."
"Boldog voltam, tele optimizmussal. A szerelem, ez a mindent magával sodró erő keltett fel kora reggel, hogy belekiabáljam a világba, milyen gyönyörű és varázslatos az élet."
Többé nem voltam félénk, és már biztonságban éreztem magam. Hangosan érthetően kimondtam, hogy ezeknek az embereknek segítségre van szükségük. Én pedig példaként jártam elöl."
"A győzelem csodálatos dolog. A titka az, hogy meg kell tanulni veszíteni. Ha újra felállsz azután, hogy veszítettél, és a startvonalhoz állsz, már győztél."
Író: Rosalba Troiano
Cím: 20 rendkívüli lány aki megváltoztatta a világot
Műfaj: Ismeretterjesztő
Kiadó: Manó könyvek
Oldalszáma: 88 oldal
Megjelenés: 2022
Fülszöveg:
Ebben a könyvben húsz olyan lányról olvashatsz, akik kezdetben egyáltalán nem tűntek rendkívülinek – később aztán, mikor felnőttek, azzá váltak, bár volt, hogy ők észre sem vették.
Mi volt a titkuk? Megtanultak hallgatni a szívükre, és követni a titkos vágyaikat. Rengeteg időt áldoztak arra, hogy elérjék a célt, amit kitűztek maguk elé, még akkor is, ha senki sem hitte, hogy sikerülhet nekik.
A könyvből megismerheted többek között Frida Kahlo, Jane Goodall, Coco Chanel és Jane Austen életét is!
Megtetszett? Itt megrendelheted 👉 20 rendkívüli lány..... 👈
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése