2020. dec. 8.

Kipróbáltam a Könyvtárpontot! 📖

 A vírus következtében sajnos bezárásra került az egyik kedvenc helyem, a könyvtár. Imádok könyvtárba járni már gyerekkorom óta, mert akárhányszor el látogatok a helyi könyvárunkba, mindig kincsekre lelek. 

Ezért nagyon örültem annak a hírnek, hogy igénybe lehet venni a Könyvtárpontot. Nem tudom, hogy nálatok hogyan is zajlik mostanság a könyvtározás, de nálunk az alábbi menet szerint lehet könyveket kölcsönözni:

1. E-mailben kell felvenni a kapcsolatot a könyvtárosokkal, amelyben meg lehet írni, hogy könyvet szeretnél visszavinni, kikölcsönözni vagy esetleg meghosszabbítani. Illetve időpontot is egyeztetni kell, hiszen keddenként és csütörtökönként lehet igénybe venni a szolgáltatásukat. 

Én megírtam, hogy mely könyveket szeretném kikölcsönözni, meghosszabbítani, illetve azt, hogy melyik napon és hány órakor fogok menni értük. 

2. Miután megírtam a könyv címeket és az időpontot is megbeszéltük, már csak a könyvekért kellett elmennem. A könyvtár ajtajára csengőt szereltek, ami szuper volt, mert egy percet sem kellett várakoznom. Maszkban, a 1,5 méter távolságot megtartva átadtuk egymásnak a könyveket. Én a visszahozott könyveimet, a kedves könyvtáros pedig a kikölcsönzött könyveimet. Sajnos a Caraval második része még nem került feldolgozásra, de nagyon rendes volt a könyvtáros és megkérdezte tőlem, hogy esetleg keressen-e nekem másik könyvet helyette. Én megköszöntem, de nemet mondtam, mert hirtelen nem is jutott eszembe egy könyv cím sem és a Caraval második részét bőven ráér kikölcsönöznöm januárban is, hiszen még az első részt sem olvastam el. Viszont három leporellót kikölcsönöztem az unokahúgomnak, mert jó pár hete beépétettük az esti mese olvasást a mindennapi rutinunkba, amelynek én nagyon örülök, mert imádok vele közösen olvasgatni. 

Nagyon szuper dolognak tartom a Könyvtár pontot, hiszen így gyorsan kölcsönözhetünk magunknak új olvasmányokat, de nagyon remélem, hogy hamarosan újra visszatér minden a régi kerékvágásba, mert semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor a könyvtárban új olvasmányok után "vadászunk". 

Remélem, hogy nem untattalak titeket, de úgy éreztem, hogy ezt muszáj megosztanom veletek. Legyen szép napotok és vigyázzatok magatokra,

Heni 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Soman Chainani: Szörnyek és Szépek | Tizenkét hátborzongató mese |

 Őszintén szólva 28 évesen is odáig vagyok a mesékért. Titokban nagyon izgalmasnak találom a sötét, misztikus és hátborzongató történeteket....