2020. aug. 1.

Júliusi kedvencek 🌻 (2020)

A július nagyon mozgalmas hónapom volt. Betöltöttem a 25.életévemet, amely nagyon szép nap volt a számomra. 🎂💖 Szűk családi körben megünnepeltük és szerintem tökéletes volt. Pont így szerettem volna megünnepelni. 
Voltak szép pillanatok és rosszak is júliusban, de próbálok túllendülni a nehézségeken és a pozitív dolgokra koncentrálni, hiszen ha a rosszakra gondolok és egy-egy eseményen rágódok, azzal nem nem jutok előrébb. Sőt, csak rossz kedvem lesz tőle. Bevallom nehéz egyes dolgokon túllépnem, mert egyébként is hajlamos vagyok arra, hogy a múltban éljek és szinte folyton jár az agyam. De én hiszek abban, hogy egyszer minden jóra fordul majd! 

Az összes olvasmányom:

  • 1 db krimi
  • 2 db meseregény
  • 2 db romantikus 
Júliusban 5 db könyvet sikerült elolvasnom, amely ugyan nem sok, de mindegyik kellemes meglepetés volt a számomra. Kedvencet nem is igen tudok most mondani, mert mindegyik könyv tetszett.

Havi kedvenc dalom:

Imádom! 💖
Havi tervek augusztusra vonatkozóan:
Szeretném elolvasni Baráth Viktória: Első tánc című regényét, amelyet már lassan két hónapja kikölcsönöztem a könyvtárból, de még mindig nem sikerült elolvasnom. 

Havi kedvenc idézetem:
A gyeplüjén talán fordít a végzet,
Végzi, hogy szebb napok elébe nézek.
Megáldja életem, nem lesz kemény,
S megadja énnekem, mi csak remény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Liz Braswell: A vén idő mesél 🥀

 A Manó Könyvek kiadó jóvoltából ismént egy nagyon izgalmas Sorsfordító történetet ismerhettem meg. Az egyik kedvenc Disney mesefilmem A szé...