2020. júl. 18.

Mészáros Dorka interjú 🌸

Sziasztok!

Kérlek fogadjátok sok szeretettel az első interjúmat, amelyet egy nagyon tehetséges fiatal írónővel készítettem, Mészáros Dorkával!
Kedves Dorka, köszönöm szépen a lehetőséget! 😊

A fotót készítette: Bolla Bernadett
Kérlek, mesélj egy kicsit magadról. Mióta írsz regényeket?
Írni azóta írok, hogy az eszemet tudom. Mesékkel kezdtem, de nagyon hamar, ötödikesként megírtam az első könyvem. Iker lányokról szól, akik új suliba kerülnek, új barátokat szereznek, bepasiznak, aztán bumm, elrabolja őket egy Napóleon nevű fura fazon. Akkor még úgy gondoltam, hogy egy sztorinak egy franciakockás spirál füzetbe kell beleférnie.
A gimiben már novellákkal is foglalkoztam, de azután szerettem meg igazán röviden írni, miután elvégeztem Turczi István szépírói kurzusát a METU-n. Azóta járok hozzá irodalmi műhelybe, és már rengeteg novellám született.
Mindkettőt élvezem, de a szívemhez a hosszabb sztorik még mindig közelebb állnak. Szeretek karaktereket, világokat építeni, és a legjobb, amikor a könyv már saját magát írja. Nagyon tudok izgulni írás közben, volt, hogy egyszer csak meghalt az egyik kedvenc szereplőm, majd egész éjszaka nem aludtam, mert nem értem a sztori végére, és izgultam, hogy mi lesz. Ezt kevesen értik. Mindig mondják, hogy de hát te írod. Nos, ez nem ennyire egyszerű.

Melyik könyved áll a legközelebb hozzád és miért pont ezt a regényedet választottad?
Azt hittem, csípőből rávágom erre a választ, de nehéz. Kettő között vacillálok, még egyik sem jelent meg.
A korábbi egy észak-amerikai farkasos történet, amiben egy indián legendáról kiderül, hogy valóságos, és olyanoknak kell felgöngyölíteniük az egyre kuszább, gyilkosságokkal, szerelmekkel, félreértésekkel, hazugságokkal szabdalt ügyet, akiknek semmi közük a legendához. Legalábbis elsőre. Ebben dolgoztam először sok karakterrel, és bár a főszereplőim tinik, rengeteg felnőttet mozgatok. Imádom a köztük lévő viszonyrendszert, a jellemfejlődésüket, és akik olvasták a kéziratot, mind azt mondták, hogy nem lehet letenni, annyira izgalmas.
A másik esélyes egy homlokegyenest más sztori. Hat tini utolsó 24 óráját mutatja be bulitól buliig, az olvasó az elején tudja, hogy autóbalesetet fognak majd szenvedni. Ennek a karaktereit is imádom, a sztori 24 óra alatt játszódik, viszonylag szűk, és olyan dolgok köré épül, mint a szerelem, ennek minden formája, a szexuális orientáció, az önmeghatározás, a szülőkkel való viszony, válás, tini terhesség, megfelelési kényszer, drog, alkohol, devianciák. Ez a történet már a Menő Könyveknél van, remélem, hamarosan mindenki megismerheti.
Azért ezt a kettőt választottam, mert ezek nekem szerelemgyerekek. Egyiknél sem volt semmilyen külső hatás vagy kérés, teljesen magamtól raktam össze a sztorikat és a karaktereket. És csak úgy kicsúsztak. A farkasos teljesen magát írta a végén, nála fordult elő, hogy nem aludtam miatta éjjel.

Volt már példa arra, hogy valós személyről mintáztad egy könyves karakteredet?
Abszolút. Nem konkrét karaktereket mintázok valós személyekről, hanem nagyon nyitott szemmel és füllel járok, figyelek a körülöttem lévőkre, és ha tetszik egy-egy tulajdonság, megnyilvánulás, mondat, azt megjegyzem és beépítem. Egy az egyben még sosem ültettem át senkit, mert a karakterek megalkotása az egyik kedvenc részem, úgy érzem, mintha élnének, nem a gyerekeim, de a saját teremtményeim.

Szoktál magyar szerzőtől olvasni? Esetleg van kedvenc magyar íród?
Szoktam. Sokat olvasok, vegyesen magyar szerzőktől és külföldiektől mindenféle műfajban. Nem tudok egy írót megnevezni – nekem a kedvencek kiválasztása sosem ment túl jól. Azon kívül, hogy a Nightwish a kedvenc zenekarom, más favoritok megjelölése nem igazán az erősségem. Kedvenc külföldi íróm sincs, de könyvem, kajám, szórakozóhelyem, színészem – na, jó, Johnny Deppet mondom mindig -, színésznőm, filmem, sorozatom – hacsak nem az NCIS -, és egyebem sincs.

A Kiszámolós regényed nagy kedvencem lett és kifejezetten tetszett, hogy saját magam alakíthattam a történetet, hiszen ez egy kalandregény volt. Tervezel a jövőben még kalandregényeket írni?
Igen, mindenképpen szeretnék, és nemcsak szerelmi történetet, hanem akármi mást. Tetszik ez a szerkezet, rengetet lehetőséget rejt. Nem utolsó sorban azért is szeretem, mert az olvasó is egy kicsit író lesz.

Te milyen könyves férfi karaktereket kedvelsz?
Hűha, sokfélét. A jól megírt férfi karaktereket szinte kivétel nélkül. A titokzatos, sármos, intelligens, picit rosszfiús szereplőket, akik közben szenvedélyesen szeretnek. Íme néhány példa:
- Mr. Darcy a Büszkeség és balítéletből, bár ehhez sokat ad, hogy előtte a Centrál Színházban láttam a könyvből készült darabot és Schmied Zoltán Mr. Darcyja levett a lábamról. Olvasás közben is őt képzeltem.
- Perselus Piton a Harry Potter-sorozatból, mert az első könyvtől tudtam, hogy vele valami még lesz. És úgy gondolom, tényleg ő volt a legbátrabb.
- Draco Malfoy, szintén Harry Potter, mert egyszerűen sokkal több lehetőséget láttam benne, mint Harryben vagy Ronban. Draco izgalmas volt, sokat fejlődött.
- Agatha Christie Hercule Poirot-ja
- Marcot is nagyon szerettem Erin Morgernstern Éjszakai cirkuszából, ami egyébként egy szenzációs mű, mindenkinek ajánlom. Marco egy varázsló vagy bűvész, érzékeny, tehetséges.
- Aragorn a Gyűrűk Urából, mert nagyon szexi, igazi vezető, az első crushjaim közt volt tizenhárom évesen.
- Atticus Finch Harper Lee művéből, a Ne bántsátok a feketerigót című alkotásból, mert okos, nagyon jó apa, nagyon jó ügyvéd, igazi példakép.
- Jankó a Katedrálisból, nekem ő volt a kedvencem, az meg csak plusz, hogy Eddie Redmayne játszotta.

Művész srácokat, jó fiúkat vagy esetleg a rossz fiúkat?
Művész srácok és rosszfiúk. Bár a nagyon rosszakat nem szeretem, de azt igen, ha van a srácokban valami plusz. Amitől nem lesznek átlagosak.

Ha választhatnál egy helyszínt/várost, ahol az lenne a feladatot, hogy írj egy regényt, amely ugyanazon a helyen játszódik, ahol éppen vagy, akkor mit választanál?
Egy gyönyörű erdő patakkal, tisztásokkal, vagy egy kisebb település az erdőben. Imádom az erdőket.

Dolgozol jelenleg új regényen? 💖
Épp most fejeztem be egy krimit. Egy bentlakásos iskolában eltűnt egy diák, és a tanárok úgy döntenek, nem hívják ki a rendőrséget, hanem megpróbálják ők előkeríteni. A nyomozás közben persze sorra esnek ki a csontvázak a szekrényekből, a végén kiderül, senki és semmi sem az, akinek, aminek látszik.
Hogy mi lesz a következő, még nem tudom. Rengeteg tervem van. Szeretném a fent említett farkasos sztorit a magyar mondavilágba átültetni. Ezen kívül még két tini könyv is van a fejemben, egy könnyed naplóregény, illetve egy nehezebb történet. Szerintem ebből a háromból fogok választani egyet, aminek nekiállok.

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! Sok sikert és szép nyarat kívánok! 🌻
UI: Alig várom, hogy olvashassam az új krimi műfajban íródott regényedet! 
A fotót készítette: Szalmás Krisztina
Mészáros Dorka: Kiszámolós című regénye itt vásárolható meg -> KATT
Könyvajánlóm itt olvasható el -> KATT
Dorka Facebook oldala -> KATT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Liz Braswell: A vén idő mesél 🥀

 A Manó Könyvek kiadó jóvoltából ismént egy nagyon izgalmas Sorsfordító történetet ismerhettem meg. Az egyik kedvenc Disney mesefilmem A szé...