2020. nov. 2.

Elizabeth Lim: Fénytörések

 Elizabeth Lim: Fénytörések című regénye a Disney egyik közkedvelt és híres meséjének a történetét dolgozza fel, a Mulant. 

Kiskoromban nekem a Mulan volt az egyik kedvenc mesém, így amikor megláttam, hogy a Manó Könyvek gondozásában hamarosan megfog jelenni a Fénytörések című könyv, tudtam, hogy nekem ezt a történetet el kell olvasnom. 

Röviden a könyvről:

A könyv alapja a meséhez hasonlóan Mulanról szól, aki férfinak adta ki magát és katonának állt, hogy megvédje az édesapját. Ám a csavar az benne, hogy Li Shang tábornok súlyosan megsérült a halál kapuja megnyílt a számára. Mulan pedig bármit megadna azért, hogy megmentse Li Shangot. Akár még az alvilágba is elmenne érte. 

Véleményem a könyvről:

A könyv eleje rögtön egy csatával indult, amelyen személy szerint én nagyon meglepődtem, hiszem arra gondoltam, hogy a mese változathoz hasonlóan megismerhetjük, hogy Mulan hogyan állt be katonának és persze a híres házasságközvetítői jelenetet is szívesen megismertem voltam a lapokon keresztül. Viszont a sztori erős indítása és váratlan fordulatai miatt, nem volt okom amiatt szomorkodnom, hogy ezek a fejezetek kimaradtak a regényből.

Mulan, vagyis álnevén Ping egy nagyon erős, határozott és bátor karakter. Kedvelem a hasonló erős női karaktereket, akik tudják, hogy mi is pontosan a szeretet. Az írónőt csak dícsérni tudom, mert folyamatosan fenntartotta a figyelmemet olvasás közben és egy olyan világot tárt lelki szemeim elé, amely egyszerre volt sötét, misztikus, kalandos és varázslatos. A történetben szereplő Li család őrzővédője, ShiShi egy bátor, bár kicsit önelégült oroszlán volt. Kedveltem az ő karakterét is, mert a jellemfejlődése igen pozitívra sikeredett. A komolysága ellenére, voltak humoros jelenetei is, amelyeken kellemesen szórakoztam a könyv olvasása közben. Li Shang pedig pedig pontosan ugyanolyan volt, mint a mesében Shang tábornok. Komoly, bátor, erős és imádnivaló. Nekem egyébként is gyengéim az ázsiai fiúk. 💕 Kiskoromban nem értettem, hogy a többi lány miért a herceget várja, miközben én egy tábornokba vagyok beleszerelmesedve. 😀 Azt hiszem nem változtam túl sokat a gyerekkori önmagamhoz képest, mert a Fénytörésekben is imádtam Shangot. Végig izgultam a könyvben, hogy sikerüljön megmenteni őt, mert nem csak Kínának, a katonáknak és a családjának van szüksége rá, hanem Mulannak is. Kifejezetten tetszett Mulan és Li Shang közötti kapcsolat. Érezhető volt a lapokon keresztül is, hogy ők kettőjüket gyengéd érzelmek vezérlik, de még sem a romantikáról szólt a történet, hanem sokkal többről. Egy olyan történetet ismerhettem meg, amely egy hősies lelkű és bátor lányról szólt. Őt a szíve vezérelte és bár az nem mindig a legkönnyebb utat mutatja, valójában az a nyerő választás. A helyes döntések sokszor nehezek, de megérik a fáradozást, mert azok egyenesen a szívünkből szólnak. 

Az alvilági kalandjuk során a szereplőkkel együtt izgultam! Viszont azt meg kell jegyeznem, hogy egyes szellemek kifejezetten gonoszak voltak. Hátráltatták Mulan, Li Shang és ShiShi küldetését, szóval emiatt nekem a végkifejlet ellenére is nagyon unszimpatikusak voltak ezek a "kedves" szellemek, rokonok ide vagy oda. Yama király számomra egy érdekes karakter volt, akinek a háttér története igen érdekes, de sajnos csak röviden mutatta be a lapokon keresztül ezeket az írónő. (Sajnálatomra, mert én szívesen olvastam volna többet róla.) Bár Yama király volt ugye a történetben a "főgonosz", nekem Meng Po volt az a szereplő, akitől a hideg kirázott. Valahogy éreztem, hogy nem szabad benne megbízni, de végül olyan csattanó következett, amelyre egyáltalán nem számítottam. Nem szeretnék spoilert írni, de miután ezt megtudtam Meng Po-ról, egészen más szemmel nézzek rá. 

Összességében azt kell mondanom, hogy 2020-ban Elizabeth Lim: Fénytörések című regénye lett a kedvencem!

Fantasztikus élményt nyújtott a számomra és kellemes gyerekkori emlékeket idézett föl bennem. Mulant mindig is tisztelni fogom, mert a legbátrabb női karakter, akiről ezidáig olvastam. Teli van reménnyel és szerettel a szíve, ám belül a lelkében sok bizonytalansággal is küzd. Talán ezért lett az az egyik kedvenc jelenetem, mikor Mulannak a saját tükörképét kellett megtalálnia. Elgondolkodtató jelenetet volt és valóban én is nehezen tudtam volna megtalálni a valódi önmagamat. 

Li Shang pedig örök kedvenc, legyen az könyv, mese vagy film! 💜

Li Shang és édesapja közötti meghitt jelenetet én is meg könnyeztem és imádom az olyan könyveket, amelyek ilyen sok érzelmet váltanak ki belőlem. 

Kedvenc lett! 

Kedvenc idézetem:

"Gyorsaság, kitartás, erő. Pontosság, fókusz, magabiztosság - mondogatta magának. - Én vagyok a folyó sodrása, a tűz dühe. Én vagyok a harcos."

" - Istenem, milyen szépek idén a cseresznyevirágaim! - jegyezte meg. - Nézd csak! Az elkésett! De meglásd, ha egyszer kinyílik, az lesz majd a legszebb valamennyi közül." 

Hány csillagot érdemel tőlem? 🌠🌠🌠🌠🌠 /5

A könyv adatai:

Író: Elizabeth Lim

Cím: Fénytörések

Műfaj: Fantasy

Kiadó: Manó Könyvek Kiadó

Megjelenési év: 2020

Oldalszám: 432 oldal

Fülszöveg:

Mi ​lett volna, ha Mulannak az alvilágból kell kimentenie a szerelmét?

Ki ne ismerné Mulan történetét? A harcias lelkületű lány bármit megtenne, hogy megvédje szeretteit, még betegeskedő apja helyett is beállt a hadseregbe, egy Ping nevű fiúnak álcázva magát. De mi történt volna akkor, ha nem meséből ismert módon alakul a történet? A Sorsfordító történetek legújabb részéből ez is kiderül…

Amikor Li Shang kapitány a Mulannak szánt súlyos csapás útjába veti magát, a lány tudja, mindent meg kell tennie, hogy segítsen a kapitánynak túlélni a veszélyes sérülést… Ennek érdekében azonban fájdalmas küldetést kell vállalnia: útja egyenesen Diyuba, azaz az alvilágba vezet.

Diyu ura, Yama király nem könnyíti meg Mulan dolgát. Shang hatalmas őrző-védő oroszlánjának segítségével a lánynak át kell kelnie az alvilágon, és lehetetlennek tűnő akadályokat legyőzve, még napfelkelte előtt visszahoznia Shangot. Ham nem jár sikerrel, mindketten örökre Diyuban ragadnak. Ráadásul Mulan még mindig Pingnek álcázza magát, ám egyre nehezebben fedi el valódi kilétét, ahogy folyamatosan közelebb kerülnek egymáshoz Shanggal.

Sürget az idő! Vajon Mulan meg tudja menteni Shangot – és saját magát –, mielőtt még túl késő lenne?


A borítóról:

A magyar borító egyszerűen zseniálisra és gyönyörűre sikeredett. A piros és a fekete szín dominál rajta, amelyen Mulan karaktere található karddal a kezében. A kedvencem a borítón pedig cseresznyevirág, amely bár későn nyílott ki, végül ő lett a legszebb, akárcsak Mulan. 

Tudtátok, hogy a könyv lapszélei pirosak? Nagyon klassz és egyedi megoldás! :)


Megtetszett? Itt rendelheted meg -> KATT




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Allen Carr: Jó cukor, rossz cukor 🍩/🍎

 Vess véget cukor és szénhidrát függőségednek!  Számomra ez a könyv nagyon hasznos olvasmány volt, hiszen már gyerekkorom óta függője vagyok...