2021. jan. 4.

Yvonne Struck: A fiúk hülyék. A lányok is.

 Yvonne Struck számomra ezidáig ismeretlen szerző volt, ugyanis nem volt alkalmam még tőle olvasnom. A fiúk hülyék. A lányok is. című regénye a Menő Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg 2020-ban. A színes és tavaszias hangulatú borítója rögtön megfogott a könyvben, ezért igazán kíváncsi voltam arra, hogy vajon a története is ilyen vidám és bohókás-e. 


Röviden a könyvről:
A történet főszereplője két tindézser, Lara és Finn. Lara kilencedikes és igazi romantikus, álmodozó lány. Várja az igaz szerelmét és gyakran a suliban is arról álmodozik, hogy rátalál a lelkitársára. Finn, tizedikes és a futócsapat tagja. Szabadidejében leginkább a gép előtt ül és játszik. Azonban egy lány nagyon felkelti a kíváncsiságát...Lara. 
Vajon Lara számára Finn az igazi? Finn valóban szereti Larát vagy csak "azt" akarja tőle? 

Véleményem a könyvről:
Nagyon izgatott voltam a könyv iránt, mert már vágytam egy vidám történetre. A könyv meglepett abból a szempontból, hogy a főszereplők sokkal fiatalabbak voltak, mint amire én számítottam. Ha tíz évvel fiatalabb lennék, szerintem nagyon szeretném ezt a könyvet, de úgy érzem, hogy ez a könyv most nem nekem íródott. Ennek ellenére aranyosnak találtam a történetet és szimpatikus volt a számomra, hogy mindkét főszereplő tapasztalatlan volt a párkapcsolatban és kínosnak találták azt, hogy ha a szüleik szóba hozták a szexet és a védekezést. Manapság a fiatalok annyira korán érnek, mintha attól félnének, hogy lemaradnak valamiről. (Persze, tisztelet a kivételeknek!) Viszont ez a kis rövid regény életszerűen írja le azt, hogy mit érezhet egy tizenöt éves lány és egy tizenhat éves fiú az első szerelemmel kapcsolatban. 
Lara szimpatikus lány volt, mert álmodozó és igazi művész lélek volt, akinek a zene fontos szerepet játszott az életében. Bájosnak és édesnek találtam, hogy mennyire izgult az első randija előtt. Finnt is kedveltem, mert valósághűen ábrázolta az írónő a karakterét. Nem volt tökéletes és gyakran hülyeségeket csinált. Gyakran volt féltékeny és bizony többször is került kellemetlen helyzetbe, mert nem tudott uralkodni a hormonjain. Szívesen a kezébe adnám egy tizenéves kamasznak, mert ez a könyv az ő életükről szól. A legtöbb kiskamasz bizonyára hasonló cipőben jár, mint Lara és Finn. 
Amit hiányoltam a könyvből, azok a hosszabb párbeszédek. Gyakran a szereplők csupán néhány szóval válaszoltak egymásnak, miközben a saját monológjukban mélyen szántó gondolatok is voltak, amelyeket jó lett volna ha megbeszélnek egymással a karakterek. A gyerek és szülők kapcsolatok is érdekesen voltak megoldva. Bármennyire is kedveltem Larát, sokszor haragudtam rá, amiért tiszteletlen volt az édesapjával. Szerintem Lara apukája nagyon jófej volt és természetes reakció volt az tőle, hogy féltette a kislányát. Finn édesanyját viszont nem kedveltem, mert én úgy gondolom, hogy gyakran figyelmen kívül hagyta Finn érzéseit. 
Lara és Finn barátai nem igazán voltak kidolgozott karakterek, de egy ilyen rövid terjedelmű kötetben ezt nem is várom el. Viszont az tetszett, hogy a baráti társaságuk színes volt. Egyik kedvenc szereplőm Daniel volt! Róla szívesen olvastam volna többet. Az LMBTQ szál pedig szuper volt és engem nagyon meglepett. :) 

Hány csillagot érdemel tőlem? 
🌠🌠🌠/5

Kedvenc idézetem: 
Spoiler!
"– Ha már itt tartunk… – kezdett Daniel beszéni a mikrofonba.
Majd odalépett Jorgéhoz és egyszerűen szájon csókolta!!! MICSODAAAA???
Reméljük Jorge nem húz be neki egyet!
De Jorge csak mereven ült tovább, és lángvörös lett a feje. "

A könyv adatai:
Író: Yvonne Struck
Cím: A fiúk hülyék. A lányok is. 
Műfaj: Ifjúsági
Kiadó: Menő Könyvek
Megjelenése: 2020
Oldalszáma: 212 oldal
Fülszöveg:
Fiúk + lányok = szerelmi káosz!
Lara szerint Finn tök helyes. És Finnek nagyon bejön Lara. Szerelem első látásra. És a happy end? Azt még meglátjuk! Hiszen ott vannak Lara vihogó barátnői a szerelmi tanácsaikkal, Finn haverjai a béna beszólásaikkal, két kíváncsi anya, és egy féltékeny apa. És ki gondolta volna, hogy egy uborka, némi aftershave és egy bikini ennyire kínos is tud lenni?
Segítség!!!

Érdekességek:
Yvonne Struck 1976-ban született Lübeckben. Biológiatanári diplomát szerzett, 2007 óta ír ifjúsági regényeket. 
Egy interjúban, ahol megkérdezték tőle, hogy miért szeret kamaszregényeket írni, ezt válaszolta: 
" Végre leírhatom, hogy milyen az, amikor az ember érzései pillanatok alatt megváltoznak. 
Amikor minden vibráló körülöttünk, és számtalan lehetőség nyílik, hogy kipróbáljuk magunkat - de közben ott a kudarctól és kiközösítéstől való félelem is: mi van, ha nem vagyunk elég jók valamiben, vagy csak éppen mások vagyunk, mint a többiek? 
A történeteimben megpróbálom megmutatni az olvasóknak, hogy nem csak egyetlen helyes út létezik, ha hallgatnak arra a bizonyos belső hangra, akkor tudni fogják, hogy merre induljanak. "

Megtetszett? Itt megrendelheted -> KATT 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Liz Braswell: A vén idő mesél 🥀

 A Manó Könyvek kiadó jóvoltából ismént egy nagyon izgalmas Sorsfordító történetet ismerhettem meg. Az egyik kedvenc Disney mesefilmem A szé...