2021. ápr. 22.

Farkas Andrea: A főnök ajánlata (Smaragd Wellness Klinika 1. 💙)

 Farkas Andrea: A főnök ajánlata című regényéről annyi jót hallottam az elmúlt hónapokban, hogy mindenképpen én is elszerettem volna olvasni a közel jövőben. Bevallom, hogy már a könyv megjelenésekor felcsillant a szemem, mert nagyon megtetszett a történet a fülszövege alapján és azt hiszem, hogy jobb pillanatban nem is találhatunk volna egymásra a regénnyel. Az áprilisi hónap számomra nagyon megterhelő volt, mert rettenetes fogfájással küzdöttem és bár nagyon keveset olvastam magamhoz képest ebben a hónapban, A főnök ajánlata teljesen kárpótolt mindenért és esténként mosolyt csalt az arcomra az aranyos és vicces történetével. 


Röviden a történetről: 

A történet főszereplője Darai Kornélia, vagy ahogy ő szereti ha hívják, Lia a Smaragd Wellness Klinikán dolgozik, mint asszisztens. A főnöke pedig nem más, mint a jóképű, fagyos tekintetű és profi plasztikai sebész, Vasvári Iván. 

Iván édesanyja mindenképpen szeretne párt találni a fiának. Viszont Iván kicsit sem kíváncsi azokra a nőkre, akiket az édesanyja nézett ki neki, randevúkra pedig pláne nem szándékozik menni. Így hát azt hazudta, hogy már van barátnője. Megkéri az asszisztensét Liát, hogy egy estére játssza el a barátnőjét. Vajon tényleg csak egy estéről volna szó? Lia élete fenekestül felfordul és Iván mellett az élet kicsit sem unalmas. Féltékeny ex, rámenős anyuka, bugyileolvasztós mosolyú plasztikai sebész, humor, szerelem, szenvedély és sok sok érzelem várja az olvasót, hogy ha A főnök ajánlata mellett teszi le a voksát. :) 


Véleményem a könyvről: 

Ahogy a bejegyzésem elején már említettem nektek, a regényt már hónapokkal ezelőtt kinéztem magamnak és biztos voltam abban, hogy egyszer mindenképpen elfogom majd olvasni. Bár sok jót olvastam és hallottam a könyvről, nekem még sem voltak túlzottan magasak vele az elvárásaim. Csupán ki szerettem volna kapcsolódni egy kellemes olvasmánnyal. Viszont puszta szórakozásnál jóval többet nyújtott számomra a regény. Rengeteget kuncogtam olvasás közben és sosem hittem volna azt, hogy egy bunkó(nak) (tűnő) plasztikai sebészt ennyire megfogok kedvelni! 💙 

Már a történet elején éreztem azt, hogy ebben a könyvben van valami különleges és bár az alaptörténetét, azt hogy egy szereplő álbarátnőt játszik már több könyv és film is feldolgozta, valahogy még is sokkal egyedibb, színesebb és ötletesebb volt az, hogy Magyarországon, majd később Horvátországban játszódott a történet. Magyar karakterek kaptak helyet a történetben, akiknek hétköznapi magyar nevük volt. Nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel, de én imádom, ha egy könyvben ezek mind helyet kapnak, mert így még közelebb tudom érezni magamhoz a sztorit és a szereplőket is. 

Iván mellett egyik nagy kedvenc szereplőm Lia volt. Rendkívül kedves lány volt, aki milliószor több szeretetet érdemelt volna, mint amit valójában eddig kapott az élettől. Ezenkívül szerény, jófej és vicces lány is, akinek a belső monológjain rengeteget nevettem. :) Tetszett benne, hogy nem mondott elsőre semmire sem igent, így Ivánnak kérlelnie kellett őt elég sokáig. Bár, Lia tipikusan az az ember, aki nem tud nemet mondani. Én is hasonló ember típus voltam régen, de ma már bátran kitudom mondani, hogy "nem", ahogyan végül Lia is kitudta ezt mondani. 

Mellékszereplők közül nagyon kedveltem Lia barátnőjeit, főleg Hannát, de a többi lány is nagyon kedves karakter volt. Nagy szerencsére Hannáról még több mindent meg lehet tudni, hiszen az írónő másik regényében, A szerelem az étlaponban ő az egyik főszereplő. Nagyon kíváncsi vagyok Hanna történetére is és alig várom, hogy elolvashassam a könyvet! :)

A többi mellékszereplő közül igazán szimpatikusak voltak Iván szülei is, bár az apukája elsőként nem tett túl jó benyomást a stílusával, a későbbiekben még is sikerült megkedvelnem a karakterét. Iván húgát eleinte szintén nem kedveltem, de végül őt is sikerült megszeretnem a hibáival együtt. A párja, Ádám viszont nagyon jó fej srác volt. 

Akit nem kedveltem, az Iván exe. Egyszerűen utáltam őt. Agyament és igazi törtető nő, akit csak a pénz érdekli. Lia exét, Gergőt viszont nem tudtam utálni, mert igazából vicces és kicsit gyerekes karakternek tartottam őt, ezért nagyon megtudtam érteni Liát, hogy végül megbocsájtott a fiúnak. 

Maga a történet engem nagyon megvett és köszönöm szépen ezúton is az írónőnek, Farkas Andreának, hogy feldobta a napjaimat és azt, hogy mosolyt csalt az arcomra még a legrosszabb napokon is. Igazi boldogság hormon volt  számomra Lia és Iván története, így én csak jót tudok mondani a regényről. Humoros, szórakoztató és romantikus regény volt, amelyben a család is fontos szerepet kapott. Nagyon szerettem olvasni és mindenképpen elfogom olvasni az írónő további regényeit is, mert nagyon tehetségesnek és kreatívnak tartom a munkásságát. Olyan jó érzés, amikor az ember ismét egy rendkívül tehetséges magyar íróra bukkan. 💙 

Hány csillagot érdemel tőlem? 

🌠🌠🌠🌠🌠/5 

KEDVENC LETT 💙

Kedvenc idézeteim: 

"És mi van akkor, ha az ember sosem tapasztalja meg a szerelmet? Ha úgy éli le az életét, abban a tudatban, hogy a világ legjobban hajszolt érzése soha nem forralta fel a vérét?"

"– Engedd el a múltat, ne az határozza meg a jelenben hozott döntéseidet."

"A mindennapok akadályai mellett néha jó elővenni a régi, megsárgult képeket agyunk titkos rejtekhelyéről, és ábrándozni róluk egy kicsit."

"– Nem a társadalmi ranglétán betöltött szereptől függ, hogy valakik összeillenek-e egymással, vagy sem. Ha szeretitek egymást, akkor ezek, nem mondom, hogy könnyen, de átugorhatóak. Arra fókuszálj, ami igazán fontos, Iván apjának a véleménye egyáltalán nem az ebben a témában."


A könyv adatai:

Író: Farkas Andrea 

Cím: A főnök ajánlata 

Sorozat: Smaragd Wellness Klinika 1. 

Műfaj: New Adult, romantikus 

Kiadó: Erawan Kiadó 

Oldalszám: 430 oldal 

Megjelenése: 2020 

Fülszöveg: 

Egy ​24 éves szerző első, szexi, humoros és pimasz regénye – megőrülsz majd a folytatásért!

Vasvári Iván torkig van az anyja által szervezett ostoba vakrandikkal, ezért hirtelen felindulásból azt hazudja neki, hogy együtt van valakivel.

Már csak keresnie kell egy nőt, aki eljátssza a barátnőjét egy délután erejéig.

A bökkenő csupán az, hogy véletlenül Kornéliaként mutatta be a lányt, és sajnos nem ismer más Kornéliát a romantikus ábrándokat kergető, ügyetlen asszisztensén kívül.

Darai Kornélia utálja a munkáját, a zsarnokoskodó és öntelt főnökével együtt. Ha lenne elég bátorsága, valószínűleg kiszúrná a férfi újonnan vásárolt autójának kerekeit, vagy mosogatószert csorgatna a kávéjára.

Amikor végre talál valakit, aki igazán megdobogtatja a szívét, be kell látnia, a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy végre észrevegyék… még ha ezért álbarátnőt is kell játszania.

Egy ajánlat, egy családi nyaralás és egy színjáték viszont teljesen megváltoztatja mindkettőjük életét.


Megtetszett? Itt rendelheted meg -> A főnök ajánlata 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Liz Braswell: A vén idő mesél 🥀

 A Manó Könyvek kiadó jóvoltából ismént egy nagyon izgalmas Sorsfordító történetet ismerhettem meg. Az egyik kedvenc Disney mesefilmem A szé...