Hamarosan itt a Karácsony ünnepe, ezért én már elkezdtem hangolódni karácsonyi témájú könyvekkel. Az idei első téli olvasmányom Laura Barnett: Ajándékok című regénye volt, amely a Park kiadó gondozásában jelent meg idén ősszel.
Elsőként a gyönyörű borítója fogott meg, majd amikor elolvastam a fülszövegét úgy éreztem, hogy mindenképpen a kezembe kell vennem és elolvasnom, mert nagyon érdekelt a története.
Röviden a könyvről:
Az Ajándékok című regényben 12 ember karácsonyi történetét ismerhetjük meg. 12 ember, 12 ajándék és egy emlékezetes karácsony. A történet főszereplői mind kapcsolódnak egymáshoz, ezáltal megismerhetjük több nézőpontból is a sztorit. Csodálatos hétköznapi emberek, akik sok mindenen keresztül mentek. De egy közös mindenkiben van: a szeretet. Szeretni néha nem is olyan könnyű, de talán a legcsodálatosabb érzés a világon, amikor mosolyt csalhatsz annak az embernek az arcára, akit tiszta szívből szeretsz és mindennél fontosabb a számodra.
Véleményem a könyvről:
Nagyon izgatott voltam a könyv iránt, hiszen már egy éve nem vettem a kezembe karácsonyi témájú könyvet. Imádom az évnek ezen időszakát. A hideg időjárást, a fényeket a boltok kirakataiban és a házak ablakaiban, a gyerekek izgatottságát ahogyan várják a Mikulást és a Jézuskát. Ezért számomra az Ajándékok című könyv sokkal többet adott, mint puszta olvasási élményt. Megmutatta, hogy mennyire fontos a család és azt, hogy meg kell tanulnunk elengedni a múltat. A megbocsátás és az újrakezdés nehéz dolog, de mindenképpen erőssebbé tesz.
A történet elején úgy gondoltam, hogy a romantika kulcsfontosságú lesz a könyvben, de tévedtem. Kapott némi szerepet a szerelem és a romantika is, de sokkal inkább szólt a könyv az emberi szeretetről, a barátságról és a családról.
A szereplőket nagyon kedveltem, több kedvencet is arattam. Peter és Chloe története nagyon tetszett, hiszen apa és lánya történetét ismerhettük meg. Irene volt az egyik kedvenc szereplőm, aki Peter édesanyja. Chloe szeretett volna a számára valami különlegeset ajándékozni, hiszen a nagymamája az egyik legfontosabb ember az életében. Irene egy igazi vagány és belevaló nagymama, akit csak imádni lehet.
A legkedvesebb szereplő pedig Jake volt a számomra. Nagyon belopta magát a szívembe és szívesen olvastam volna róla többet.
(Ahogyan én elképzeltem Jake-et olvasás közben.)
Forrás: Pinterest |
Eddy és Jake kapcsolata nagyon valósághű volt, ezért is tetszett ennyire. Eddy mindig is jófiú volt, míg Jake inkább a balhésabb fickók táborát erősítette. Eddy családot alapított, Jake pedig éveken át börtönben volt. Jake nem rossz ember, sőt jószíve van és könnyű őt megkedvelni a lapokon keresztül is. Szerencsére a barátság ereje győzőtt, aminek én nagyon örültem. ❤️
A 12 szereplő és történet közül biztosan megtaláljátok a kedvenceteket. Nekem Jake története lett a kedvencem!
Összességében nagyon szerettem olvasni Laura Barnett: Ajándékok című könyvét és csak ajánlani tudom minden olyan kedves olvasónak, aki egy szeretettel és melegséggel teli, téli olvasmányt keres.
Hány csillagot érdemel tőle ?
🌟🌟🌟🌟🌟/5
Kedvenc idézeteim:
"Jake nagyon szerette, ahogy Lizzy beszélt – halkan, kissé tétovázva, mintha nem teljesen bízna abban, hogy a tulajdon gondolatait kövesse."
"Ezek aztán igazán tartották a haragot, ezek az angol nők; rosszabbak voltak, mint a bukaresti gengszterek."
"Ez így együtt már sok volt Danielának: a férfi pontos volt, jól nézett ki, úgy tűnt, soha semmiért nem haragszik meg senkire; érdeklődő volt, és tényleg odafigyelt arra, amit Daniela mondott a kérdéseire válaszul, ráadásul csóknál többel sose próbálkozott, még a lakására sem hívta fel. Daniela visszahúzódott: nem vette fel Eddynek a telefont, leszögezte magában, hogy Eddy cseppet sem tetszik neki, hiszen – ahogy Alinának megfogalmazta – „túl rendes”.
– Egyáltalán nem olyan, mint egy normális férfi. Inkább olyan, mint egy nő. Lehet, hogy meleg!
– Az elmondásod alapján nekem nem tűnik melegnek – felelte Alina."
"– Lehetséges – mondta a nagyanyja. Nem mosolygott, de haragosnak sem tűnt. – De még az sem volt olyan egyszerű, amilyennek hiszed. Soha semmi sem az."
A könyv adatai:
Író: Laura Barnett
Cím: Ajándékok
Műfaj: kortárs, regény
Kiadó: Park Kiadó
Oldalszám: 232 oldal
Megjelenése: 2023
Fülszöveg:
Maddy azon morfondírozik, hogy mit ajándékozzon régi iskolai barátjának, Peternek, aki egy nehéz válás után most költözött vissza Londonból a dél-angliai Lenbourne-be.
Peternek fogalma sincs, mivel lephetné meg kamasz lányát, Chloét, akit alig ismer.
Chloe valami különlegeset szeretne venni a nagymamájának, Irene-nak, aki egyedül él a város másik végében.
Meglévő és leendő szerelmek, testvérek, barátok, szülők, gyerekek, akik meg akarják ajándékozni a másikat, hogy kifejezzék érzéseiket, ami az év többi napján nem is olyan könnyű.
Az Ajándékok egy regény arról, hogy szeretni, örömet szerezni jó. A karácsonyi füzérként egymásba kapcsolódó történetek inspirálnak, meghatnak és vigasztalnak; arra emlékeztetnek, hogy milyen csodálatos és szomorú, nehéz és boldog, milyen különös lehet a karácsony.
Megtetszett? Itt megrendelheted 👉 Ajándékok 🎁 👈
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése